Tisztelt Lovagrend tagok,és leendő Lovagok!
2012.szeptember.
Az ESERA TREND Kft.jóvoltából 100 pár gyermek zoknit kaptunk. A Budapest XIV. kerületi Széchenyi István Általános Iskolában lett szétosztva a gyermekek között
Az ESERA TREND Kft. jóvoltából 10 db iskolatáskát kaptunk. Szétosztásra került a Budapest XIV.ker. Széchenyi István Általános Iskolában.
Parrag Zoltán adományozónk jóvoltából 5 db Boxzsák került az ökölvívó szakosztályunk tulajdonába.
2012. október.
Parrag Zoltán adományozónk jóvoltából 7 pár boxkesztyű és 7 pár zsákkesztyű került az ökölvívó szakosztályunk tulajdonába.
2012. november.
Az erdélyi magyarok kinevezett képviselője Szőcs István Levente
A Magyar Ökölvívó Szakszövetség jóvoltából 4 pár boxkesztyű és 2 db. fejvédő került az ökölvívó szakosztályunkhoz.
Taglétszámunk rohamosan fejlődik, jelenleg 127 tagot számolunk.
2012. december.
A Nyugat Dunántúli Régió kinevezett Elnöke Dévényi Natália
2012.december.
A mai napon vehettük át a Krudy Gyula Gimnázium és Idegenforgalmi Szakközépiskola 10í osztályától nagylelkű adományaikat! Igazán megható volt látni,hogy ők maguk is gyerekek még,felelősségteljesebben viselkedtek mint sok felnőtt! Megértették ,hogy a gyermek a legkiszolgáltatottabb lény a világon,akikről nekünk kell gondoskodnunk azoknak akik megtehetjük,hogy adjunk nekik!
Köszönjük szépen! Igazán jó srácok vagytok! :-)))

Adományok amiket gyűjtöttünk.
Hálásak vagyunk Nektek!
PARRAG ZOLTÁN
KÓCZIÁN KRISZTÍNA
GOSZTOLA GRÉTI
NÉMETHNÉ VICA
BŐSZE ANIKÓ ÉS FÉRJE
LAJER HAJNALKA
ÍZESKERT SZÖRPÜZEM
TOPORÁN ICA
TULLNER-NÉMETH ESZTER
SZIKRA NIKOLETT
KRISTÓF PETRA ÉS FÉRJE
ONDREJÓ-NÉMETH JUDIT
ONDREJÓ JÓZSEF
TÓTH ENIKŐ
TAKÁCS GABRIELLA
NÉMETH ANETT
EGY ISMERETLEN IDEGEN!
VASZONDI ILDIKÓ
IVÁNCZA ADRIENN
KATONA GYŐZŐ
CSJEF ZOLIKA
CSJEF ZOE
















Tisztelt Lovagrend tagok és külsős aktivisták!
Rövid működésünk alatt nagyon szép eredményeket értünk el a Lovagrend céljainak megvalósítása érdekében.A 2012-es évet sikerrel zártuk,mondhatnám ,hogy a kezdeti nehézségeket sikerült legyőznünk és a fogadalmunk szerint tudtuk szolgálni , segíteni örömet okozni a rászorulóknak.
Tisztelettel köszönöm Parrag Zoltánnak azt a segítséget amely nélkúl az ökölvivó szakosztályunk nem működhetne.
Tisztelettel köszönöm Dévényi Natáliának Dunántúli Régió Elnökének az Ünnepek alatt tanúsított áldozatkész munkáját.
Továbbá Tisztelettel köszönöm mindazoknak a segítő szándékát, akik a Borostyán Lovagrendnek önzetlenűl segítettek, hogy eljusson a rászorülóknak szánt adomány.
Minden kedves Rendtagnak és külsős segítőnknek
SIKEREKBEN GAZDAG BOLDOG ÚJ ESZTENDŐT KÍVÁNOK
Csjef Zoltán
Elnök
Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!
KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK
1. Biatorbágy eladó lakás | Lakás eladó Biatorbágy lakóparkban
► Biatorbágy Lakás Eladó | Új építésű szuper lakás 61 nm + 55nm saját kert
biatorbagy-elado-lakas.hupont.hu
2. Bevételnövelés a KKV szektorban - Kasza Tamás
► Miért nincs elég bevétel a kkv szektorban az értékesítésből? Kasza Tamás elmondja bevétel növelő tippjeit, amiket több, mint 400 kkv sikeresen használ már. Legyen ÖN a következő!
bevetelnoveles.hupont.hu
► Olcsó, de színvonalas szálláshely Fonyódon!
balatonnyaralas.hupont.hu
4. Bútor, bútorfestés, gyermekbútor, konyhabútor, egyedi bútor, stb.
► Olcsó bútorlap, bútorasztalos - bútorkészítés, szekrény - modern asztalok, fafaragás, beépített bútor ára, használt faipari gépek.
butor-lap.hupont.hu
LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).
1. Karácsonyi kaktusz (Schlumbergera)
► sokféle hasznos tudnivaló a karácsonyi kaktuszokról,szaporításukról, szép fotók a virágokról, sok segítség a gondozáshoz.
karacsonyikaktusz.hupont.hu
► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...
dr-nem-doktor.hupont.hu
3. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!
► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.
kerites.hupont.hu
4. Az ember a kutya legjobb barátja!;)
► itt mindent megtudhatsz a kutyákról! Megtalálható a-tól z-ig minden kutyafajta!És még mielőtt elkattintanál legalább nézz körül nem lesz tőle semmi bajod!Figyelem! Az oldal még szerkeztés alatt van!
kutyusfanclub.hupont.hu
5. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!
► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.
angol-nyelvkonyv.hupont.hu
6. Éder-Ház Kft
► Új építésű,tehermentes,családi házak,fizetés könnyítéssel, magas műszaki tartalommal eladók.Az összes mindenkori kedvezmény igénybe vehető a Kft tulajdonában lévő házakra.
ederhazkft.hupont.hu
7. Veszélyes fakivágás Budapesten
► Veszélyes fakivágás Budapesten biztonságosan, garanciával +36 70 272 0149, minőségi szerszámok, elérhető ár, irányított fadöntés alpintechnikás favágás, email: krisztiankaroly77@gmail.com
fakivagasbudapest.hupont.hu
8. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább.
► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról."
mindigvantovabb.hupont.hu
9. Vörösrózsa álmai Versek,gondolatok,természet
► Ez egy szerény,de szeretettel írt oldal
vorosrozsaalma.hupont.hu
10. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából
► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek
nevnapikoszontok.hupont.hu
11. PRODUCATOR DE GARDURI KOTAJ
► GARDUL DIN PLASĂ DE SÂRMĂ ESTE CEL MAI IEFTIN GARD DIN LUME. LA NOI GĂSIŢI TOATE ELEMENTELE NECESARE, DE LA A LA Z. ŞI CE ESTE MAI IMPORTANT : TOTUL LA PREŢ DE PRODUCĂTOR !
gard.hupont.hu
12. Lovasok és lómániások oldala!;)
► "A ló előnye tenger , mert a bölcsnek ló való,mert lóvá tesz az ember és emberré tesz a ló."
lomania.hupont.hu
13. Balos
► Baloldali értékeket képviselö honlap
balos.hupont.hu
14. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala
► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu
lezarasspecialista.hupont.hu
► A jó, a szép, mint lényeg a társadalom és az egyén kiteljesedéséhez. A valóság mélyebb átélése, a lelki egyensúly kialakítása utáni vágy. Szívedben a kedvetlenség ördöge? Mondd ki, mi fáj, s megkönnyebbülsz. Ezt tettem én is...
pyrrhus.hupont.hu
► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?
glutenmentesreceptek.hupont.hu
17. Ezo Hírnök
► www.ezohirnok.hupont.hu
ezohirnok.hupont.hu
18. Szag-és Páraelszívó szerelés, javítás +36 20 988 4170
► Amennyiben Önnek is fontos az egészség valamint a tisztaság tegye meg az első lépést a mindig friss levegőért otthonában.
szagelszivo.hupont.hu
► Sütemények és ételreceptek saját gyűjteménye
ki-suti.hupont.hu
20. A HAZA NEM ELADÓ MOZGALOM PÁRT
► Győzni fogunk, mert olyan elképzelést képviselünk, amely egy közös céllá alakul át, ezért elpusztíthatatlan, valamint visszaadja az emberek önbecsülését, magabiztosságát és az önmegvalósítás reményét, társadalmi osztályoktól függetlenül. Kásler Árpád
ahazanemeladomozgalom.hupont.hu
21. Hács története
► Író - szerkesztő: Kubik György
hacstortenete.hupont.hu
22. Karaván Team Kft Ház és Kertépítő Szalon
► Hazai és import burkolóanyagok értékesítése. Olasz, magyar, lengyel, spanyol, szlovák csempék, padlólapok. Szigetelőanyagok forgalmazása: homlokzatszigetelő rendszerek, tetőtér szigetelő, vízszigetelő, polisztirol habok, kőzet és üveggyapotok.
karavanteamkft.hupont.hu
23. Eladópont
► +36 30 494 1848 53gyula19@freemail.hu
eladopont.hupont.hu
24. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....
► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..
alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu
► Lengyel nyelv - online is
lengyeloktatas.hupont.hu
26. Szent Rita aki a legnehezebb helyzetekben is segít..
► Az ima és a hit.. E két egység ami minden esetben és a legnehezebb helyzetekben is velünk van. Kedves Olvasó!Ne hidd, hogy "közhelyes" és nevetséges az amit e két szó hordoz. Nekem jelenleg nincs másom csak hitem. És tudom az ima segít.
szentrita.hupont.hu
27. Karcagi Kunlovarda - Lovas programok - Vendéglátás - Pihenés
► Lovas programok, lovasoktatás, lovaskocsikázás, relaxációs lovaglás, csikós bemutató hangulatos családi környezetben
kunlovarda.hupont.hu
28. Zavarja a penész és a kellemetlen szagok? +36209884170
► Egészségünk érdekében fontos figyelmet szentelni a gépi szellőztetésre ! A légnedvesség és a kellemetlen szagok ventilátoros elszívása létkérdés ! Komfortérzetünk és lakásunk állaga is veszélybe kerül légtechnika nélkül!
elszivo.hupont.hu
29. OLCSÓ KÖLTÖZTETÉS MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN
► LAKÁS ÉS CSALÁDIHÁZ KÖLTÖZTETÉST, BÚTORSZÁLLÍTÁST, FUVAROZÁST VÁLLALUNK MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN
koltoztetes-magyarorszag.hupont.hu
30. PRO-SPORT
► Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatás: 2011./XVI. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013.
pro-sport.hupont.hu
31. teveoldal
► Új havi program! Javisd ki a hibás írást a tevéről és küld el nekünk. Mégtöbb dolgot megtudhatsz a hírek, hírek címü menüpontban.
tevebigyo.hupont.hu
32. Expert Orosz Cseh Szlovák Fordítócsoport
► Orosz, cseh, szlovák, angol, német fordítás anyanyelvi fordítóktól RUSSIAN, CZECH, SLOVAK, HUNGARIAN, GERMAN TRANSLATION FROM NATIVE SPEAKERS
expert-fordit.hupont.hu
33. Életképek
► Okos vagy, ha csak a felét hiszed el annak, amit hallasz. Zseniális, ha tudod melyik felét hiheted el.
krisztina.hupont.hu
34. Angyali menedék
► Angyali vezetés a megfáradt és beteg lelkeknek
archangelgabriel.hupont.hu
35. Wernig elszívó ventilátor javítás - szerelés +36209884170
► Wernig WC - szagelszívó és fürdőszobai párátlanító ventilátor javítása non - stop. Időszakos karbantartás , 0 - 24 készülék szerelés,időrelé beállítás,kondenzátorok cseréje. Egycsöves központi rendszerek kiépítése, nagynyomású kisventilátorhoz
wernig.hupont.hu
36. ♥♥Sokféle sztár egy helyen!♥♥
► Az oldal mindenféle befutott sztárokkal foglalkozik.Disney sztárokkal,magyar sztárokkal.Itt mindent megtaláltok a kedvenc sztárjaitokról amire csak kiváncsiak vagytok!Jó böngészést!
sztarokforewer.hupont.hu
37. PUSZTADOKTOR ÁLLATORVOSI, KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT
► Állatgyógyszerek, műszerek, takarmánykiegészítők, tápszerek kiskereskedelme, mezőgazdasági, -állatorvosi és vadgazdálodási szaktanácsadás
pusztadoktor.hupont.hu
38. NAPCSILLAG
► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.
napcsillag.hupont.hu
39. HATODIK NAPON
► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.
hatodiknapon.hupont.hu
40. Mindent az állattartásról!
► Soha ne szégyelld a egy-egy állatod jobb barátod mint valameik ember ismerősöd!
allattarasrol.hupont.hu
► Utazási tanácsadóként kényelmesebbé és egyszerűbbé teszem a nyaralásod szervezését! Tervezz velem, utazz a nagyilágban és vedd igénybe ingyenes szolgáltatásom! bernadettgyongyosi@gmail.com Tel:20/989-3823
utazasitanacsado.hupont.hu
42. MERCEDES alkatrészek elérhető áron a MaTi-CaR Alkatrészeknél Miskolcon
► Mercedes (A-, B-, C-, E-, G-, M-, S-,Citan,V-class, Sprinter, Vito) gyári- és utángyártott alkatrészek széles választéka
mercedes-alkatreszek.hupont.hu
43. Boldog születésnapot! Boldog névnapot! Köszöntjük az ünnepelteket!
► Ez a honlap az Utópia karaván számára készült, hogy a tagok fontos eseményeit kicsit boldogabbá tegyük. Kívánunk nekik minden szépet és jót! Legyenek boldogok, éljenek sokáig! :)
utopiaszulinap.hupont.hu
► Sziasztok látogassatok el a facebookos oldalunkra is :) https://www.facebook.com/KalocsaLauraoldala
szerelmes-lany-tortenete.hupont.hu
45. Ez is eladópont
► Tel.:+36 30 4941848 Elektronikus levél:53gyula19@freemail.hu
eziselado.hupont.hu
46. RE - FLEXI - OK
► "Ágyúval verébre?!"
reflexiok.hupont.hu
47. HONDA alkatrészek elérhető áron Miskolcon a MaTi-CaR Alkatrész-nél
► HONDA (Accord,Civic,City,CR-V I.-II-III-IV.,CR-Z,Crosstour,Crx,Element,FR-V,HR-V,Insight,Integra,Jazz,Legend,Logo,Mdx,Nsx,Pilot,Prelude,Ridgeline,S2000,Shuttle,Stepwgn, Stream gyári-utángyártott alkatrészek széles választékban
honda-alkatreszek.hupont.hu
48. KÜLSŐ - BELSŐ AJTÓKILINCSEK ÉS FOGANTYÚK AKCIÓS ÁRON MISKOLCON...
► Audi, BMW, Chevrolet, Citroen, Dacia, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Isuzu, Iveco, Kia, Lancia, Mazda, Mercedes, Mitsubishi, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, Suzuki, Toyota, Volvo, VW minden, autótípushoz és márkához!!!
ajtokilincs-kulso-belso.hupont.hu
► Nincs tökéletes virág, mert minden virág tökéletes.
margaretavirag.hupont.hu
► Internet, otthoni munka,passzív jövedelem,pénz. Ezt keresed? Jó helyen jársz!
sqipcsapat.hupont.hu
51. Úton Krisztussal
► Közel van az idő, amikor mindenki meglátja Krisztust és elkerülhetetlenné válik a szembesülés az Igazsággal. Ez a honlap azt a célt szolgálja, hogy minél többen lássák meg, hogy nincs más út a teljes élethez, mint Krisztussal egy úton járni.
irgalom.hupont.hu
52. Villanyszerelés Javítás Kecskemét 06/30/9388145
► Családi házak,lakások,üzletek villanyszerelése régi hálózatfelújítása
csovill.hupont.hu
53. Szélvédőjavítás, szélvédő javítás Budapest
► Szélvédő javítás Budapest és szélvédő csere 06 70 602 6000, akár 8000 Ft-tól, helyszíni kőfelverődés javítás hétvégén is!
szelvedojavitasa.hupont.hu
54. FŰTŐMOTOR-ELLENÁLLÁS-FŰTŐRADIÁTOR - MaTi-CaR Alkatrészek Miskolcon...
► Audi BMW Chevrolet Citroen Dacia Daewoo Fiat Ford Honda Hyundai Isuzu Iveco Kia Lanci Mazda Mercedes Mitsubishi Nissan Opel Peugeot Renault Saab Seat Skoda Suzuki Toyota Volvo VW fűtőmotor előtét ellenállás, fűtőradiátor, fűtőventillátor
futomotorelotetellenallas.hupont.hu
55. ~Csajsziknak~
► Sziasztok! Ez az oldi igazi csajszis oldal! Itt mindent megtudhatsz! Sztárok, szépségtippek vagy csak egy kis szórakozás! Jó nézegetést! A szerki :3 Néhány részt magazinokból lestem el, mert nem volt ötletem :P meg hogy tippeket nézz
csajszik-oldala-love-it.hupont.hu
► ez az oldal a mcleod lanyai cimu sorozattal foglalkozik
mcleodlanyai.hupont.hu
57. Csapágy és Villanymotorpont
► +36 30 4941848 / 53gyula19@freemail.hu
csapagypont.hupont.hu
58. Kárpitos,RESTAURÁTOR 0670 594 8067 Deák Antal - Budapesten és országosan.
► Kárpitos - Bármilyen bútor KÁRPITOZÁS RESTAURÁLÁS- Budapest és környékén-Garanciával!Minőségi kárpit,szövet és bőrválasztékkal. Hívjon Bizalommal Országosan.
butorok-felujitva.hupont.hu
59. hitodoll.com
► hitodollラブドール通販:https://www.hitodoll.com/
hitodoll.hupont.hu
60. Széki Kapusi István hivatalos honlapja
► Erdély, a Mezőség, szülőfalum Szék. Varázslatos mesevilág, ma is élő hagyományok kifogyhatatlan forrása, drága szülőföldem.
kapusi.hupont.hu
► Magyarország települései képeslapokon
mokepeslapok.hupont.hu
62. RÉSZECSKESZŰRŐ-TISZTÍTÁS-SZÉKESFEHÉRVÁR-REGENERÁLÁS-DPF-SZERVIZELÉS.ADBLUE
► 8000 SZÉKESFEHÉRVÁR SZÁRCSA ÚT 32. BOSCH CAR DPF SZERVIZ--DIESEL gépkocsi DPF-FAP.HDI-AbBlue-SCR- AUTÓK SPECIÁLIS ALKATRÉSZEK FELÚJÍTÁSA. -06-20-9-223-241-
horpicar.hupont.hu
63. Varga Géza: A székely rovásírás
► Nemzeti írásunk teljesebb leírásának vázlata
szekely-rovasiras.hupont.hu
64. Új és használt robogó , motor kereskedés, bizományos értékesítés
► Aprilia, Benelli, Gilera, Keeway, Piaggio, Vespa márkakereskedés és garancia szakszerviz. Használt motor és robogó kereskedés Budapesten. Bizományos értékesítés. Gyári és utángyártott alkatrészek raktárról. Robogó tuning és teljesítménynövelés
keewayszerviz.hupont.hu
65. Festett címergyűjtemény - Painted coat of arms collection
► Festett címer, üvegkép, pasztell, akvarell-akril portré, festett kövek. Rendelhető mintákból és saját küldött képről.
festettcimerek.hupont.hu
► Ezen az oldalon csak hírességek találhatók! Jó szórakozást az oldal nézegetéséhez! :)
csakhiressegek.hupont.hu
67. MaTi-CaR Alkatrész- Koreai és Japán autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon
► Gyári-, utángyártott Koreai és Japán alkatrészek elérhető áron Miskolcon! CHEVROLET/DAEWOO/HONDA/HYUNDAI/ISUZU/INFINTI/KIA/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/TOYOTA
japanautoalkatresz.hupont.hu
68. hannah montana fan oldal+:)miley cyrus!!
► Itt mint láttod nemcsak 1-vagy 2 sztráól találsz dolgokat és érdekeségeket !!!!jó mulatást remél teccik az oldal:)
hannahmontanamiley.hupont.hu
► Néhány gondolat Cibakházán
cibakilaci.hupont.hu
70. FRANCIA AUTÓALKATRÉSZEK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon....
► ÚJ, utángyártott Francia autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon. CITROEN ALKATRÉSZEK-DACIA ALKATRÉSZEK-PEUGEOT ALKATRÉSZEK-RENAULT ALKATRÉSZEK-FRANCIA autókhoz alkatrészek elérhető áron..
francia-auto-alkatreszek.hupont.hu
► Online könyvesbolt
mozgokonyvesboltkormend.hupont.hu
72. Szélvédőcsere, autóüveg csere, szélvédő
► Szélvédőcsere akár a helyszínen, hétvégén, több évtizedes tapasztalat, garancia, 06 70 602-6000 Szita Ferenc, CASCO kárrendezés, korrekt árak.
szelvedo-csere.hupont.hu
73. Gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest
► Olcsó gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest környékén +36 70 282-8829, lakásfelújítás, szobafestés, gipszkarton álmennyezet készítés, tisztasági festés.
gipszkartonszerelese.hupont.hu
► Ételek, édes sütemények, sós sütik.
mindmegeszem.hupont.hu
75. ARION 2012
► IRODALOM KÖLTÉSZET NOVELLA MŰFORDÍTÁS
thepoet.hupont.hu